Megalakult a Nukleáris Műszaki Szakértői Klaszter alapító tag a Bay Zoltán Kft. is

  Az atomenergiához kapcsolódó, független műszaki szakértői bázis kiépítése, valamint az összes érintett szakterület képviselőinek közös szakmai szervezetbe tömörítése céljából megalakult a Nukleáris Műszaki Szakértői Klaszter. A négy alapítószervezetet – a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontját, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-t, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-t, valamint a Konkoly és…

Emlékezés a VASKUT-ra

Május 12.-én emléktáblát avattak a VasKutasok a Bay – INNO Fehérvári úti homlokzatán. Ma már kevesen tudják, hogy kutatóintézetünkhöz tartozó budapesti Bay-Inno épületünkben korábban vasipari kutatóintézet működött. 1949-ben a Gillemot László professzor által alapított Vas- és Fémipari Kutatóintézet közismert nevén a VASKUT szétvált, és a vasipart érintő kutató-fejlesztő tevékenységet a Fémipari Kutató Intézettel közös épületcsoportban…

Véget ért az almos- és hígtrágya kezelését és termékké alakulását végző projektünk

2017. március 31-ével fejeződött be a BOSH-FRUCHT Agráripari Termékelőállító, Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet konzorciumvezetésével indított projekt, melyben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. is részt vett. A Biotechnológiai Divízió feladata volt, hogy az almos- és hígtrágya kezelésében és termékké alakításában vegyen részt, ezen belül is a folyamatok életciklus analízisét, környezetvédelmi hatásának kimutatását, valamint…

Innovációs ötletbörzéket szervezünk az AgriForValor projekt keretében

Az erdészeti ötletbörzét május 9-én tartjuk Sárváron, a mezőgazdasági ötletbörzét pedig május 10-én Budapesten. A Horizont 2020 / Agriforvalor projekt keretében Magyarországon, Írországban és Spanyolországban alakult Biomassza Innovációs Hálózat. Ezekhez a Hálózatokhoz olyan szervezetek, gazdálkodók, vállalatok csatlakozhatnak, akik a mezőgazdasági és az erdészeti biomassza hasznosításában, piaci termékké formálásában érdekeltek, és nyitottak új, innovatív módszerek megismerésére.…

A BorsodChem Zrt. és konzorciumi partnerei megkezdték a „Vegyszeripari maradékok energia hatékony és környezetbarát semlegesítése, anyagában történő újrahasznosítása” című projekt megvalósítását

A projekt, melynek eredményeként a nagyobb környezetterheléssel járó jelenlegi technológiát felváltja egy környezettudatosabb, energiatakarékos és gazdaságos eljárás, 2016. május 2.-án kezdődött és várhatóan 2018-ban zárul. A támogatás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból valósul meg, melynek összege 2 milliárd 039 millió Ft, mely vissza nem térítendő támogatás. A beruházás részeként épülő új üzem létesítésének fő oka,…

Megkezdődött az életciklusuk végére jutott haszongépjárművek fenntartható kezelési folyamatának kidolgozása című kutatás-fejlesztési projekt

Az OPTISOL konzorcium 914,55 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a GINOP keretén belül a „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” tárgyú pályázati kiíráson a Széchenyi 2020 program keretében. A több, mint 1,251 milliárd forint összköltségvetésű beruházásból megépítésre kerül két darab mintacsarnok a szükséges technológia kialakításával, továbbá a szakértő egyetemi és kutató partnerek segítségével…

AgriForValor műhely-rendezvény Budapesten, 2017. január 19.

AgriForValor műhely-rendezvényt szervez 2017. január 19-én, Budapesten a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft., a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal, a Lavina Alapítvánnyal, valamint a Pilze-Nagy Kft-vel együttműködve. A rendezvény célja az erdészeti és a mezőgazdasági biomassza hasznosítása területén a piaci jó gyakorlatok és a kutatás-fejlesztési projektek megismertetése, a tudásátadás, innovatív technológiai ötletek értékelése, illetve…

Verő Balázs György Eötvös József-koszorú kitüntetésben részesült

Megkezdődött az MTA egy hónapos országos rendezvénysorozata, a Magyar Tudomány Ünnepe, melynek megnyitóján tudományos kitüntetéseket adtak át. A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként Eötvös József-koszorúval tüntette ki Verő Balázs Györgyöt, a műszaki tudomány doktorát, a Dunaújvárosi Főiskola Műszaki Intézet Anyagtudományi Tanszék professzor emeritusát, MAE elnökségi tagját és a Bay Zoltán Kft. munkatársát.…

Biomassza-hasznosítási Innovációs Hálózat alakult

Sikeres nyitórendezvény   A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal, a Lavina Alapítvánnyal, valamint a Pilze-Nagy Kft.-vel közreműködve Biomassza-hasznosítási Innovációs Hálózatot alapított, amelynek 2016. november 9-én tartották az indító rendezvényét Budapesten. A nyitórendezvény mintegy 50 érdeklődőt vonzott, és nagyon sikeres volt. A hálózatba olyan szervezeteket, illetve gazdálkodókat, vállalatokat hívtak meg, akik…

„Magyarország űripara a Kutatók Éjszakáján a/vagy Tudomány Nagykanállal”

Ezzel a két címmel nyerte el TRUPKA ZOLTÁN és DOMBI MARGIT a Tudományos Újságírók Klubja által kiírt pályázat megosztott 1. helyezését. A Tudományos Újságírók Klubja ahogy tavaly, úgy idén is aktív támogatója volt a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozatnak, ezért folytatva a már megkezdett hagyományt, a Kutatók Éjszakája szervező konzorciumával karöltve idén is kiírásra került a…