eCall segélyhívó a halálos balesetek számának csökkentésére

Az Európai Unió 2010-ben elfogadott irányelve alapján a 2018. március 31. után forgalomba helyezett új gépjárműveket és kisteherautókat kötelező felszerelni a GPS alapú eCall segélyhívó eszközzel.

Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen olyan eCall fedélzeti eszközt és kommunikációs rendszert fejleszt az Európai Unió támogatásával, amelyet utólag is be lehet szerelni az autóba. Ezáltal az idősebb autók tulajdonosai is élvezhetik a segélyhívó rendszer előnyeit.

A biomassza hasznosítására vonatkozó jogszabályok áttekintése – INFORMÁCIÓS NAP

Az információs nap keretében bemutatásra kerül az a jogszabályi környezet, amelynek ismerete szükséges mindazon ipari szereplő számára, amely mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti biomassza hulladékok új innovatív hasznosítási módját kívánja bevezetni. Időpont: 2018. január 17. 9:00 – 12:30 Helyszín: Bay Zoltán Nonprofit Kft., 1116 Budapest, Kondorfa utca 1. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az alábbi…

A Bay Zoltán Kutatóközpont különleges ötletbörzét, egy úgynevezett hackathont szervezett Miskolcon az élelmiszer-pazarlás megszüntetése érdekében szeptember 28-29-én.

A Strefowa-projekt keretén belül megrendezésre került ötletverseny célja az volt, hogy olyan applikációkat tervezzenek a versenyzők melyek az élelmiszer-pazarlás meggátolását segítik. Ehhez előre meghatározott témaköröket jelöltek ki a szervezők.

OMÉK-Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár 2017.

Idén 2017.09.19-24. között rendezik a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (http://www.omek2017.hu/), melyen a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft, mint kiállító vesz részt. Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és…

IT Business Award Különdíj

Különdíjat nyert el a Bay Zoltán Nonprofit Kft. VR Training Platform fejlesztése az IT Business Award díjátadó gálán. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a miskolci mérnök csapatunk Virtual Reality Training Platform projektje elnyerte az IT Business Award díj termékfejlesztési kategóriájának különdíját a 2017.szeptember 05-én megrendezett gálán. A díj méltó módon ismeri el a kiváló…

Ha SZEPTEMBER, AKKOR kutatók éjszakája!

Ha SZEPTEMBER, AKKOR kutatók éjszakája! 2017. szeptember 29. (péntek) Ezen a délutánon és estén megismerkedhettek a kutatói munka szépségeivel és izgalmával. Megtudhatjátok, hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket! Számos egyetem, kutatóintézet, ipari kutatóhely, tudományos ismeretterjesztéssel foglakozó intézmény, – így a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. is…

FELHÍVÁS! APPLIKÁCIÓ-TERVEZŐ VERSENY – HACKATHON

ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK SZPONZORAINK JÓVOLTÁBÓL! Jelentkezési határidő: 2017.09.20.   Újszerű vetélkedőre várunk minden 16. életévét betöltött, kreatív, kihívásokat kedvező fiatalt és felnőttet, akik a szakmai elismerés és értékes nyeremények fejében vállalják egy élelmiszer-hulladék csökkentő applikáció tervének kidolgozását és bemutatását. A verseny a STREFOWA INTERREG – nemzetközi – projekt eseménye, így a hazánkban első helyezést elnyert csapat…

Biomassza hasznosítási tanulmányút Spanyolországban

Tanulmányutat szervez az Agriforvalor projekt keretében az Agencia Andaluza de Conocimiento 2017. október 18-19-én Sevillában. A tanulmányúton ír, spanyol és magyar biomassza-hasznosítási és innovációs szakemberek vehetnek részt (kutatók, fejlesztők vagy mezőgazdasági és erdészeti gazdálkodók, bioipari cégek). Magyar cégek jelentkezését is várják, akik szívesen látogatnak meg spanyol cégeket és gyárakat, amelyek ezen a területen működnek. Jelentkezni…