A LEAD – A jövő vezetője konferencia kapcsán idén először kiosztásra került a „Jövő vezetője 2022” díj is, mely kis, közép és nagyvállalati kategóriában vizsgálta a jelöltek teljesítményét, tulajdonságait. E kitüntetés érdekessége, hogy a beajánlott indulók esetében nem az indulóval készítettek interjúkat, hanem a velük dolgozó csapatokkal. A lebonyolítók visszajelzése alapján 120 jelölés érkezett a jelölési időszakban, így 120 jelölt csapatával készítettek fél-egyórás interjúkat.
Én ebből a halmazból kerültem be a középvállalati kategória TOP3 szintjébe.
1. Egyet értesz a jövő vezetője megnevezéssel, és az ehhez társuló hívószavakkal?
Hiszem, hogy a díjhoz tartozó hívószavak, vezetői magatartásformák nem a jövő vezetőjét jellemzik, hanem a jelen igazi vezetőit. Az, hogy valaki képes és szeretne delegálni, felhatalmazza a kollégáit és megfelelőképpen használja a IQ mellett az EQ készségeit is, az jó eséllyel növeli e tábor létszámát. Ugyanakkor azt is értem, miért a „Jövő vezetője” megnevezést használták a szervezők. Ez valószínűleg szoros összefüggésben áll a járvány miatt megváltozott körülményekkel, ahol az on-line világ, a távoli munka és az instant híráradatok letarolták azokat a falakat, melyek mögött könnyebben észrevétlen maradt a nem megfelelő vezetői magatartásforma. Persze azt nagyon fontos kiemelnem, hogy adott vállalati portfólió és létszám más-más vezetői magatartásokat igényel, így nehezen összehasonlítható egy 3-5 fős startup, egy 300 fős kutatóközpont és egy 3000 fős óriásvállalat. Mindegyiknek megvannak a buktatóik, a viselkedés is finomhangolásra szorul. Azokkal a hívószavakkal, hogy a jövő vezetője tudja, hogy teremtsen nyugodt és bizalmas légkört, tudja, kinek mit szabad delegálni és hagyja, sőt, örömmel figyeli munkatársai, követői kibontakozását, maximálisan egyet tudok érteni.
2. Mindig is fontos volt számodra a szakmai tudás mellett, hogy egy vezető emberileg is példa mutató legyen?
A szakmai tudás egy elvitathatatlanul fontos tulajdonság, ha az ember kutatással foglalkozik. Pontosan ilyen fontosnak tartom a józan ész hatalmát, mert segít a földön maradni. A mi szakmánkban e kettő kiemelendő. Ugyanakkor, véleményem szerint, a hosszútávú fejlődés kulcseleme a lojalitás, közös jövőkép és az emberileg is kifogásolhatatlan munkahelyi kapcsolatok. Így a válaszom igen, mióta az eszemet tudom, az emberi oldal legalább ugyanannyira fontos számomra, mint a szakmai. Vannak olyan helyzetek, mikor fontosabb is.
3. Mikor tudtad meg, hogy a beosztottjaid beneveztek erre a különleges díjra?
Onnan tudtam meg, hogy felkerestek a szervezők, jelölést kaptam és az interjúk előtt el kell azt fogadnom. Számomra ebben a pillanatban eldőlt, hogy minden, amit ezzel a díjjal el lehet hozni, már a miénk. Ez egy nagyon jó visszacsatolás, élmény volt; nem amiatt, mert ettől magasztalva éreztem volna magam, hanem azért, mert elképzeltem, milyen dinamikák uralkodhattak a munkatársaim között, amikor kipattant a fejükből ez az ötlet. Jelen pillanatban az új stratégiánkat véglegesítjük, amelyben úgy nyilatkoztam a divízió belső erőhatásairól, ahogy én azt „kívülállóként” elképzelem. A jelölés tényének tudatában felhatalmazást kaptam a saját kollégáimtól, miszerint ez nem csak az én valóságom, hanem az övék is. Ez az érzés leírhatatlan.