“Az innovációs és technológiai miniszter által kezdeményezett Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén kerüljön az európai élvonalba, és váljon a nemzetközi MI közösség fontos tagjává.
Az MI Koalíció tevékenysége kiterjed a vállalkozások és a nemzetgazdaság versenyképességének erősítésére, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabályozási és etikai kérdések megvitatására.
A szaktárca a legnagyobb hatású technológiai újdonságnak nevezi a mesterséges intelligenciát, amely – tették hozzá – a vállalati folyamatok hatékonyságának javításával számos területen hozhat áttörést. Az MI Koalíció ezért azt szeretné elérni, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztése és alkalmazása terén az európai élvonalba kerüljön.
A szervezet nyitott, továbbra is bárki csatlakozhat.
A Digitális Jólét Program (DJP) keretében működő MI Koalíció megalakulását csaknem 70 magyar és nemzetközi cég, egyetem, tudományos műhely, vállalkozás, szakmai és közigazgatási szervezet csatlakozásával október 9-én jelentették be. A koalíció együttműködési lehetőséget kínál a mesterséges intelligenciával foglalkozó szervezetek számára – mondta a bejelentés alkalmával a szervezet megalapítását kezdeményező Palkovics László, az ITM tárcavezetője.”