A SciShops.eu projekt az európai science shop-ökoszisztéma kiterjesztését és további bővítését célozza meg. A science shopok lényege, hogy olyan platformokat teremtsenek meg, ahol a kutatók és a civil szféra találkozhatnak, és együtt dolgozhatnak egy tudományos probléma megoldásán.
A SciShops projekt során a projektpartnerek legalább tíz új egyetemi és nem egyetemi science shopot alapítanak Európában. A nem-egyetemi egységek különböző szervezetekhez, mint kkv-khez, nagyobb cégekhez, civil és non-profit szervezetekhez és kutatóintézetekhez kapcsolódnak majd.
A projekt webes felületén keresztül azok a szervezetek, amelyek készen állnak egy science shop létesítésére, megkereshetik azokat a kutatást végző szervezeteket, amelyek kutatási szolgáltatásokkal támogathatják őket, vagy ikerintézményi együttműködést teremthetnek egy tapasztalt, hasonló science shoppal, amely segíti az új szervezet létrehozását és fejlesztését.
A SciShops konzorcium egyik fő célkitűzése, hogy bizonyíthatóan bemutassa egy science shop elindításának hasznát minden intézménytípus számára, illetve a science shopokkal folytatott együttműködés nyomán létrejött, közösségi alapú részvételi kutatás során a társadalom által nyerhető előnyöket. A projekt időtartama alatt szervezett, részvételi tudástranszfert és a tapasztalatszerzést célzó események növelik majd az ismertségét ennek a kölcsönösen előnyös elképzelésnek.
A projekt időtartama: 2017.09.01. – 2020.02.28.
Partnerek: 18 konzorciumi tag 11 országból.
A projekt weboldala: https://www.scishops.eu/
A projekt a közösségi médiában: https://www.facebook.com/scishops , https://twitter.com/SciShops_eu
Feliratkozás a projekt hírlevelére: https://synyotechnology.us14.list-manage.com/subscribe?u=a071e8fc1a6538f13dda92d2c&id=da7e418682
A projektet a Horizont 2020, az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs programja támogatta.
További információ:
Kálai Katalin projektmenedzser
katalin.kalai@bayzoltan.hu
+36 1 463 0554