A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) „Az ápolók feladatellátásának innovatív támogatási lehetőségei E/M Health és robotizált ápolás” alcímmel november 25-én Pécsett tartotta XV. Tudományos Napi rendezvényét.

 

A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban megrendezett eseményen a Pécsi FIEK projektünkben elért kutatás-fejlesztési eredményinkről „A robotizált ápolás kihívásai” címmel Vass Dezső kollégánk (vezető kutató, klinikai mérnök, a projekt szakmai vezetője) tartott előadást.

Leleszi András kutató kollégánkkal közösen készített prezentációban egészségügyi szakdolgozóknak mutathatták be azokat a szempontokat, feltételeket, amelyek alapján a robotok bevonhatók az éles betegellátásba. Szó esett arról is, hogy a robotok mely diagnosztikai, ápolási feladatokban nyújthatnak hatékony segítséget, illetve a robotok közreműködésével elvégzett élettani paraméterek mérése esetén milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy azok hiteles, valid adatoknak legyenek tekinthetők.

A rendezvényen a robotokkal támogatott ápolástámogatási projektben szintén résztvevő egészségügyi szakemberek – Dr Oláh András (szakmai vezető, PTE-ETK) és Kovács-Szebeni Gyula (ápolási oktató, PTE-ETK) ugyanezen témának az egészségügyi szakmai oldalát az ápolók nézőpontjából demonstrálták előadásukban.

Levetítésre került a PTE-ETK skill-laborjában a MESZK által készített pályaorientációs kisfilm, melyet pécsi gyerekszínészekkel vettek fel a robotizált ápolás támogatásról. A video elérhető itt:

https://www.youtube.com/watch?v=pipBsBPgsIU

 

Az robotokkal támogatott ápolás megvalósításával kapcsolatos K+F tevékenység az “Egészségügyi Adatelemző, Adathasznosítási, valamint Okoseszköz- és Technológia Fejlesztő Központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen” című, GINOP-2.3.4-15-2020-00010 FIEK projekt során kerül megvalósításra, a Pécsi Egyetem vezette és 4IG NyRt.-vel kiegészülő projektkonzorciumban.